Kapu Tibor még mindig nem startol – újra lefújták a magyar űrhajós kilövését

A NASA ismét elhalasztotta az Axiom–4 űrmissziót, így Kapu Tibor és társai továbbra is Floridában várják, hogy elindulhassanak a világűrbe.

A szakértő nyilvánosan utasította vissza Puzsér Róbert állításait, és hangsúlyozta hogy a jobboldali táboron belül élénk és jogos viták zajlanak az ukrajnai háborúról.
Demkó Attila geopolitikai szakértő nyilvános Facebook-bejegyzésben reagált Puzsér Róbert legutóbbi kijelentéseire, amelyek szerinte súlyos csúsztatásokat tartalmaztak, és félreértelmezték korábbi állásfoglalásait. A szakértő bejegyzésében hangsúlyozta, hogy nem szokott személyes támadásokra válaszolni, de most kivételt tesz, mivel a kritika ezúttal névvel és arccal történt.
A műsorban Puzsér Róbert többek közt azt állította, hogy Demkó Attila az orosz stratégiai győzelmet vetíti előre, illetve elnéző az orosz érdekekkel szemben. Emellett azt is sugallta, hogy Demkó a nyugati katonai segítséget alábecsüli, és egyoldalúan Ukrajna vereségét hangsúlyozza. A beszélgetés során elhangzottak alapján Puzsér arra utalt, hogy az ilyen típusú elemzések gyengítik az európai szolidaritást és hozzájárulnak a háborús fásultsághoz.
Demkó ezzel szemben visszautasította, hogy ilyen állításokat tett volna. Hangsúlyozta, hogy sokszor és egyértelműen elmondta, minden fél vesztes ebben a háborúban, és az oroszok legfeljebb „pürrhoszi győzelmet” arathatnak. Az igazi problémát azonban abban látja, hogy Puzsér nem érti a jobboldali gondolkodás sokszínűségét.
Puzsér láthatóan képtelen felfogni hogy jobboldali társadalom nem egy monolit tömb. Nem mindenki ugyanúgy gondolkodik erről a háborúról. Nem is kötelező ugyanúgy gondolkodni – míg sok nyugati államban mást se lehet mondani mint amit ebben a beszélgetésben Puzsér felmond.”
A szakértő példaként hozta fel Antont, akivel saját bevallása szerint rendszeresen és nyilvánosan is vitázik az ukrajnai háborúról. Az ominózusan idézett bejegyzést kivételnek nevezte, és hozzátette: „Egy másik kommentben egyébként ott a vitánk ma reggel Antonnal. Ott is látható hogy messze nem vagyunk egy platformon.” Demkó szerint Puzsér nem veszi a fáradságot hogy utánanézzen ezeknek az álláspontkülönbségeknek, de nem is vár el tőle bocsánatkérést.
Ezen a poszton túl nem is kívánok vitázni vele. Hihetetlenül könnyűnek találtatott ismét
– zárta írását.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
***
Ezt is ajánljuk a témában
A NASA ismét elhalasztotta az Axiom–4 űrmissziót, így Kapu Tibor és társai továbbra is Floridában várják, hogy elindulhassanak a világűrbe.